Községünk

 
 
Az 1400 lakost számláló, több száz éve lakott Pest megyei település három megye találkozásánál fekszik, átlag feletti természeti, közlekedési és infrastrukturális adottságokkal. A településtől 10 km-re található M3-as autópályán 40 percen belül elérhető az ország központja Budapest, ideértve annak nemzetközi repülőterét, Ferihegyet is. A településen áthaladó két, országos jelentőségű főutat és hidakat 2009-ben felújították, így azok állapota első osztályú. A településen minden utca aszfaltburkolattal rendelkezik, illetve a településnek saját szennyvíztisztító telepe és szennyvízcsatorna-hálózata van (természetesen kiépült a víz, áram, gáz és internet infrastruktúra is). A fejlődés alapját jelentő jó elérhetőségen kívül a település kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Így például ipari termelés hiányában a levegőminőség kitűnő, a termőföld és az erdők nem szennyezettek, a település alatt pedig nagyon jó minőségű két termálvízbázis található. Mindezekre építve a Versegi Képviselő-testület 2004-ben elfogadta a Településfejlesztési Koncepciót, a Településrendezési Tervet és a Helyi Építési Szabályzatot, amelyek már európai uniós előírásokat vesznek figyelembe.